Irodalom Történetek

Ma úgyis unatkozom, elmesélek hát neked egy történetet. Nem lesz túlfinomított, néha kapkodósnak érezheted, és tán egy szó sem ragad majd magával, de miközben olvasod, azt érzed ott vagyok veled. Pedig én csak mesélek. Nézd el nekem, már a negyedik energy drinket iszom. Talán ezért kapkodok a történettel, talán azért, mert gyorsan röpül az idő. Nem tudom, de szívverésem egyre gyorsabbá válik, majdnem olyan gyors mint ahogy verem a billentyűzetet. Minden egyes leütés visszhangzik, de csak azért mert egy üres szobában ülök, fehérek a falak – na nem, nem egy elmegyógyintézetben vagyok. Ez csak egy tiszta szoba, melyen ablakok sincsenek. Csak egy asztal van előttem, amin egy halk számítógép ciripel, alfahangon, én meg egy párnázott piros széken ülök, ami tökre kényelmetlen. Éjfél múlt 4 perccel.

A vonatállomás sárga fénnyel csomagolt kis dobozra hasonlít. Tél van. Esik a hó. Egy fiatal lány sétál piros szövetkabátban, sárga-piros csíkos kötött sállal a nyakában, zsebre dugott kezekkel az állomás felé. Az utca teljesen kihalt. Csak ő lépked szépen lassan, egyre közelebb az állomáshoz. Lépteit hamar eltünteti az egyre sűrűbb hóesés. Néha megáll a járdán, felnéz az égre, és pördül egyet, széttárt karokkal. Közben mosolyog, mint aki most először lát havat. Élvezi ahogy a hatalmas hópelyhek arcára esnek lágyan, és simogatva legördülnek róla.

Az állomás hatalmas ajtajába kapaszkodik, és jó erősen megrántja, hogy kinyíljon. Odabenn néhány óriási pálma meredezik a kupola felé. A pálmaágak alatt egy srác üldögél unott arccal, fekete farmerben, fekete hosszú ujjú ingben, kinyújtott lábakkal, összekulcsolt karral. Senki más nincs a váróteremben. A legközelebbi vonat fél négykor érkezik. Sanda pillantást vet a mosolygós lányra, aki éppen a sáljától próbál megszabadulni és közben hosszú fekete haját is hómentesíti.

A srác zavartan maga alá húzza lábait, és elővesz egy könyvet a táskájából. A legvaskosabb kerül keze ügyébe: Növényélettan. Lapozgatni kezdi. És közben erősen reméli magában, hogy hamarosan újabb várakozó lép a váróterembe…

A lány már a kabátját gombolgatja, mialatt csalódottan nézegeti a gigantikus méretű, lapozható menetrendet.

Majd halkan megjegyzi:

- Bakker, hát még van 3 órám. – és szép lassan leül a srác melletti padra.

Néhány perc csend után ismét megszólal, de ezúttal a srác felé fordulva:

- Ne haragudj, hogy megszólítalak. Szia. Te is vonatra vársz?

A srác kezéből kiesik a vaskos könyv, ami hangosan tottyanva érkezik a márványpadlóra. Mindketten kicsit összerezzennek, majd a lány halkan kuncogni kezd. Miközben a könyvet próbálja felszedni, azon gondolkodik milyen frappáns választ adjon a lány fura kérdésére.

- Repülőre várok, a magángépem percek múlva landol.

- Csak nehogy úgy landoljon mint könyved a padlón. – és egyre hangosabban kuncog. Eszméletlen jól áll neki a nevetés. Arca szélén kis gödröcskék jelennek meg, a szemei egészen picire zsugorodnak és ragyognak akár a csillagok az égen. A srác tekintetét is rabul ejti a lány ragyogása, és szinte meredten nézi, ahogy a lány hirtelen felugrik és mellé ül, egészen közel.

- Nos, had nézzem mivel fárasztod az agyad hajnali fél egykor. Szentegek! Tömény biokémia. Ilyet édesem nem szabad tanulni ilyenkor! Szépen eltesszük vissza a táskába, biztonságos helyre. – És közben aranyosan mosolyog.

- Ezer bocsika, a nevem Anne. – A srác meg csak nézi őt, szinte megbabonázva, se nem hall, most majdnem azt írtam, hogy nem is lát, de pont ez az, hogy a látványtól szólni sem tud.

- Mr elvarázsolt herceg! hahó! Mondom a nevem Anne.

- Ö..izé, azaz bocsánat, csak álmos vagyok. Az én nevem Nico.

- Semmi gond, meghívlak egy kávéra. Nem vagy túl beszédes pasi, de én pont ezt szeretem. Beszélek helyetted is. Na gyere az automatához. – Lazán megfogta a megszeppent srác kezét. Aki tán azért dörzsöli másik kezével jobb szemét, mert azt gondolja csak álmodik.

- Szereted a kávét?

- Persze, imádom..Mondhatni kávéfüggő vagyok.

- Szuper! Én is bepörgetem magam mindig. - vágta rá hirtelen Anne.

Nico néha nem értette a lány válaszait, de sosem kérdezett vissza. Igazából nem csak a lány közvetlensége és ragaszkodása lepte meg, de saját viselkedése is. Egyre jobban élvezte a lány társaságát. Nem idegesítette az üres fecsegés a kávé történetéről. A pörkölési eljárásokról. És a kávé jótékony hatásairól.

- Na, és kedves Nico, mit szeretsz még a kávén kívül?

Nico elnevette magát. Most először mióta A Lány belibbent életébe a bazi nagy vasajtón.

- Most soroljam fel mi mindent szeretek?

- Naná, van rá bő 2 óránk! – Anne törökülésben ült Nicoval szemben a padon, és ámulattal várta a fiú listáját.

- Nem is tudom hol kezdjem… ételeket, italokat? Mit mondjak?

- Te kis buta. – Közben cserfesen közelebb hajolt Nicohoz és megsimította a fejét, de mivel látta, hogy elhúzódozik, még össze is borzolta a srác barna haját.

- Azt mondd meg nekem, hogy szereted-e a lányokat, van-e barátnőd, volt-e már komoly kapcsolatod…. – Anne egyre intenzívebben kuncogott, ahogy látta Nico egyre jobban elvörösödő képét. Beszédesebb volt az ábrázata száz szónál is.

- Hát izé..persze. De még nem, azaz naná, hogy, de nem komoly, de most nincs….

- Tetszem neked Nico?

- Ilyen gyorsan? Vagy nem úgy értem, persze, hogy jó csaj vagy, meg minden… és egyébként is, aranyos vagy, na és a mosolyod is tökre bejön nekem…….

- Bejön neked a mosolyom? – Anne már azt sem tudta, hogyan fogja vissza magát, legszívesebben agyonra dögönyözte volna a srácot ott ültő helyében, ahogy 5 éves korában a tengeri malacával tette. Persze csak azért, mert annyira aranyosnak találta.

- És hát nagyon csinos is vagy, meg gyönyörű az aalkod..azaz az alkatod… alakod. Szóval hát szép vagy.

Azt hiszem ennyi felvezetés éppen elég ahhoz, hogy számodra is egyértelmű legyen: kipattant az a bizonyos szikra kettejük között. Csodás órákat töltöttek együtt. A negyedik kávé után már alig maradt beszédtémájuk. Csak azon nevetgéltek, hogy már minden műanyag kis pohárkát telefirkáltak fekete filccel. Nevüket, dátumot, szíveket rajzoltak rá, de az ötödik kávét már nem bírták volna meginni … És egyre gyakrabban néztek a váróterem déli szárnyának falára szerelt hatalmas kerek órára. Nem mondták ki, de mindketten azt kívánták, hogy álljon meg az idő. Mert még nem járták be együtt a váróterem minden szegletét, mert még nem kergették meg egymást a padok körül óra járásával ellentétes irányban, mert még szívesen ott üldögélnének összebújva a padon, talán az idők végezetéig.

Egyetlen témát kerülgettek csupán, mint macska a forró kását: mégpedig azt, hogy ki merre megy haza.

Az idő viszont nem engedte őket a boldog tudatlanság örök állapotában örömködni. Ahogy begördültek szép sorban a vonatok, rögtön kiderült, hogy az Anne és Nico közötti távolság 300 kmes.

Omnia vincit amor… azaz a szerelem mindent legyőz. Első látásra szerelembe esni, vagy csak engedni a szerelmet megtörténni? A szerelem csak véletlenek játékán múlik? Vagy egy döntés és egy folyamat eredménye?

Mindegy. Nico és Anne azon az éjszakán mindketten úgy döntöttek, hogy adnak egy esélyt maguknak és a szerelemnek. Együtt, egyszerre léptek rá egy olyan útra, ami saját és közös boldogságuk felé vezethet.

Msn, e-mail, sms, telefon. És a sorrend visszafelé, meg átlósan és minden hogyan, sőt egyszerre telefonáltak és msneztek is, lehet ők voltak az elsők, akik netfonáltak. Akkoriban még nem volt skype, és videomsn sem. Mivel Anne rengeteget beszélt ezért általában úgy msneztek, hogy Nico írt, Anne pedig telefonon válaszolt rá, így legalább Nico is szóhoz jutott, mert ugye ő meg leírta, amit mondani akart.

Ha 2 bolond szerelmest akarsz látni, most nézd meg őket, lelki szemeiddel. Egymástól 300-kmre vannak. Megismerkedésük percétől számítva szinte mindig együtt voltak, ha nem is élőben, de virtuálisan igen. Természetesen étkezések előtt megbeszélték a menüt, lehetőleg ugyanazt kellett enniük és inniuk, mintha együtt tennék ezt is. Izgatottan várták a találkozásokat, ami nem volt egyszerű. De nem a távolság miatt. Vagy nem csak a távolság miatt. Karácsony előtt Nico elutazott Anne városába, hogy megajándékozza őt, és együtt töltsenek egy feledhetetlen napot. Nico lenyűgözte a lányt. Csodás órákat töltöttek együtt. Romantikus ebéd egy Mcdonaldsban, ahol átadta Anne ajándékát. De nem engedte neki, hogy kibontsa. Ezt csak otthon tehette meg. Ezáltal egész nap izgalom és gyermeki kíváncsiság hatotta át lényét, ami még elbűvölőbbé tette a lányt. Hócsatát vívtak a parkban. Megtörtént az első csók. Majd a második és az ezredik. És megnézték a belvárosi moziban a Titanicot. Életük legszebb 3 óráját élték együtt. Egy percig nem engedték el egymás kezét.

Nico a vonaton zötyögött hazafelé, amikor csörgött a mobil. Anne volt, és virgonckodva mondta a srácnak, hogy most bizony kibontja végre az ajándékot. Vadul tépte, szaggatta a csomagolópapírt a dobozkáról.

2 csésze volt a dobozban, és egy kávé, amit Brazíliából rendelt Nico. Az egyik csészén Anne, a másikon Nico felirat volt. A csésze alján pedig az, hogy Love, forever. Na és egy plüss állatka, aminek nyakára volt írva Manzót, a malac. Anne tengerimalacát hívták így.

Anne elsírta magát, és szóhoz sem tudott jutni. Hosszú perceken át csak hallgatta a vonat zakatolását.

Újabb 10 gyönyörű nap várt rájuk. A Karácsonyi szünet minden percét együtt töltötték a virtuális világban. Minden őrültséget megtettek amit csak a virtuális világ lehetőségei nyújthatnak 2 szerelmes embernek.

Egyik éjjel viszont Nico hiába várta Anne virtuális jóéjtpusziját, és szép álmot hozó 4 soros versikéjét.

Anne éppen a kádból lépett ki, amikor elfehéredett és összeesett.

2 nap múlva tért magához a kórházban.

Nico számára ez a 48 óra volt életének leghosszabb 2 napja. Senki nem vette fel Anne telefonját.

Anne a kórházból felhívta Nicot, amint magához tért.

-Szia édes kicsi macsókám! Bocsika, de kissé becsíptem, és a detoxban vagyok. Baromi jót buliztam pár sráccal, de sajna alig emlékszem…

Nico fehérebb lett mint Anne amikor elájult a fürdőszobában. Valami fura érzése volt, elkezdett a szíve körül zsibbadni a mellkasa, és lassan ez a zsibbadás átjárta a testét, majd a torkánál megállt, és sírásra ingerelte. De visszatartotta. Szíve hevesen vert, és furcsa dühöt is érzett, amit eddig még soha…

-Milyen srácokkal? – nyögte ki alig hallható hangon.

Anne könnyei patakokban folytak le sápadt arcán és egyik kezével a lepedőt markolta kínjában.

-Nem érdekes Nico, csak pár kanos srác volt… - hangja elbicsaklott. Sosem tudott hazudni, most mégis úgy ment neki, mintha csak könyvből olvasná.

-De miért? – Niconak fájtak a lány szavai. Sosem érzett ennyiféle érzést egyszerre magában.

-Már nem szeretlek Nico. – Alig hogy kimondta ezeket a szavakat, eltakarta a telefont és kimondta magának: Jobban szeretlek édes drága kicsi macsókám mint bárkit is ezen e a világon!! És közben zokogott..

-Értem…- nyefegett valami hasonlót a fiú.

Anne óvatosan felült az ágyán. Zsebkendőt keresett, mert már alig látott a könnyeitől. és közben magában azt mondta a fiú szavaira válaszként: Dehogy érted te, de így jobb lesz, mert meggyűlölsz, és nem fog fájni ha már nem leszek többé…

- Bocsika kicsi macsóm, de ennyi volt. Szép volt, és jó volt. Tök helyes vagy, majd találsz egy közelebbi lányt. Most mennem kell. Légy jó, és érd el céljaid, mert ha nem én agyondögönyözlek mint Manzót malacomat! Érted?! Viszlát Nico..

- Viszlát Anne…. – Nico alig fogta fel a lány szavait. A telefon kiesett kezéből és lerogyott ágya mellé a földre.

Anne végső stádiumú leukémiában szenvedett. De bízott a gyógyulásában, az utolsó percig.

Omnia vincit amor….

Nem akarta, hogy Nico lássa a haldoklását. Nem akarta, hogy Nico ott álljon majd a sírjánál. Nem akarta, hogy Nico gyászolja majd őt.

Nico 2 napig szinte semmit sem tudott csinálni. Valami nem hagyta nyugodni, olyan lezáratlanság-érzete volt.

Anne sem bírt sokáig a kórházban dekkolni. Amint hazaért a gépről Nico jutott eszébe, és bár megfogadta magának, hogy nem ír neki többé. Mégsem bírta ezt betartani. A fiú pont a gmailt nézegette amikor befutott Anne levele. Szemei felragyogtak.

- Szia Nico, hogy vagy kedves kismacsóm? Remélem nem törtem össze a lelked…

- Szia Anne! Valami furát érzek. Én szeretlek Anne, és nem akarom, hogy vége legyen köztünk..

- Kis butus, nem fogtad fel amit telón mondtam? Megcsaltalak, lefeküdtem egy sráccal. Sőt lehet 2-vel is, de az is lehet egyszerre 2-vel…

- Elég!!! nem hiszek neked! Nem csaltál te meg senkivel! Azt éreztem volna! Érzem viszont azt, hogy szeretsz és szenvedsz is!! Anne írd nekem meg az igazat! Valami nem stimmel itt. Valami nagy baj van. Érzem. A torkomat szorítja valami, és állandóan sírnom kell. És veled akarok lenni, fogni a kezed, és magamhoz szorítani téged, és simogatni a fejed az arcod, érezni az illatod…

- Fejezd be Nico! Féltékenységet érzel! És okod is van erre, mert én beleszerettem abba a srácba akivel lefeküdtem…

- Melyikbe??? Hisz azt se tudod kivel feküdtél le! De nem feküdtél te le senkivel! Anne, könyörgöm, mondd el mi van veled. Nem érzem azt amit írsz! Nem írsz igazat nekem.

Anne hosszú percekig olvasgatta Nico sorait, és közben a poklok poklát élte meg. Nem tudta mi a helyesebb. Tovább kitartani a hazugság mellett, vagy elmondani a még fájdalmasabb igazságot.

- Nézd Nico, én nem akarom, hogy szenvedj miattam. Nem akartalak és nem akarlak bántani. Ami kettőnk közt elkezdődött az nagyon szép volt, de sajnos vége van most. Ne kérdezd miért. Vége. Felejts el kérlek. Ne szenvedj miattam. Azt nem élném túl…..

És ahogy ezt az utolsó mondatot leírta máris eszméletét vesztette. Nico kisregényeket írt ezután hozzá, de hiába várta a lány válaszát. Ő nem írt többé.

1 hónapot várt Nico, de érzései nem hagyták nyugodni. Vonatra ült. Csengetett a lány szüleinél.

Édesapja volt otthon. Amikor kinyitotta az ajtót és meglátta a fiút, azonnal átölelte őt. És halkan fülébe suttogta: - Anne haldoklik, és folyamatosan téged emleget, és verseket ír rólad, de megtiltotta hogy szóljunk neked.

Nico lábai remegni kezdtek. Egy hang sem tudta elhagyni a torkát, könnyei folytak, szíve sajgott, mintha egy kéz szorítaná..

Hajnali 3 óra van most. És egyre homályosabban látom a betűket, talán a monitor fénye kikezdte a szemem, mint ahogy a hagyma szokta…Megyek az ötödik energy drinket megpróbálom felnyitni…. de hiába kívánom, az ötödiket sosem sikerül meginni…

Most hajnali negyed négy van. Odakinn vihar volt. Észre sem vettem. Folytatom, már nincs túl sok hátra.

Szóval ott állt Nico és Anne apja a házuk ajtajában, zokogtak mindketten, némán, egymás vállán.

Kb annyi ideig mint az előbb én a vihar után ott a teraszon, kezemben az ötödik energy drinnkkel, amit nem bontottam ki. Majd csak holnap, és ez lesz az első akkor, s nem az ötödik.

- Látni akarom őt! Hol van Anne?

- A kórházban. De azt mondta ő nem akarja hogy lásd….

- Nem érdekel mit akar, ha nem visz oda, fogok egy taxit.

Nico megállt egy percre a kórterem ajtajában, erőt gyűjteni, és közben letörölte makacsul ömlő könnyeit.

Anne ott feküdt erőtlenül az ágyon. Aludt. Nico csendben odasétált hozzá. Lábai remegtek, erőtlen volt ő is, féltés és félelem, fájdalmasan sebesítette minden másodpercben a lelkét. Tőrt döfött szívébe a tehetetlenség…

Lassan odahajolt Anne fölé és megpuszilta a lány homlokát. Anne lassan kinyitotta a szemét, és mosolyogni kezdett. Ugyanolyan mosoly volt ez mint mikor először látta meg a fiút.

-Tudtam, hogy eljössz, kis macsókám. De nem akartam, hogy így emlékezz rám.

-Ne, ne, mondj ilyeneket Anne, meg fogsz gyógyulni, olyan szép vagy, és én úgy szeretlek. Nem vehet el tőlem senki. Biztos csak tévedés, ugye édes? Ugye kicsi csillagocskám?..ugye? –és sírva hozzábújt

Anne hosszú percekig nem bírt mondani semmit, csak mosolyogva sírt. Mosolygott a szíve, hiszen ott volt mellette a szerelme, érezte teste melegét és lelke minden szeretetét. Harcolni és küzdeni volt kedve, de ereje már alig.

- Kicsi macsókám, annyira szeretlek, hihetetlen érzések vannak benned, ne sírj kérlek. Hé, kismacsókám, nem akarom, hogy így teljenek az utolsó napjaim. Nem az elmúlást akarom érezni. Hanem a szerelmedet, a szerelmünket. Boldog akarok lenni. És veled az vagyok. Mindegy meddig tart, a lényeg a boldogság Nico! Menjünk el innen. Veled akarok lenni, de nem betegen, hanem szerelmesen.

Nico szólni sem bírt, csak puszilgatta kedvesét, és szorongatta kezét. Bólintott.

- Hová szeretnél menni randizni velem, kicsi édes macsókám?

- Sétáljunk a Tisza parton, a napsütésben kézen fogva…

Anne elmosolyodott, majd megragadta Nico ingét és egész közel húzta magához a fiút. A fülébe súgta:

- Kis macsókám, én meg szeretkezni akarok veled, a napsétánkat követően, szóval szedd a lábaidat, fel kell öltöznöm.

A séta nem sokáig tartott, Anne nagyon fázott, és nehezen lépkedett. Hazamentek. Nico nagyon izgatott volt, a lány viszont egészen kivirult, és felvillanyozta a helyzet.

- De Anne, nem lesz ettől bajod? – akadékoskodott beszari Nico.

- Nem, dehogy, ettől leszek csak igazán jól. Ne félj, tudom, hogy még nem voltál nővel, bízd rám magad egész nyugodtan. – Közben bájosan kacsintott , majd berángatta a fiút a szobájába.

Anne 2 nap múlva Nico születésnapja előtt egy nappal feladta a harcot, és lelke új életre lépett. Nico kapott tőle egy ajándékot is, de megeskette a lány, hogy csak a születésnapján fogja kibontani.

Nico összetört, 3 napig el sem mozdult a lány sírjától. Egyik kezében Anne ajándékát szorongatta másik kezével a földet morzsolgatta.

És hogy mi volt Anne ajándéka?

Egy levél és egy vers, valamint egy Kanadába szól repülőjegy.

…. levélke cenzúrázva….

…Versike is….

Nico miután megértette Anne akaratát, elégette a levelet, ahogy a lány kérte tőle. De szívéből és lelkéből sosem tudta törölni ezt a csodálatos szerelmet, és Anne magával ragadó, elbűvölően bájos lényét. Anne álmában vele él, és ha kilép az éjszakai csillagfüggöny alá, Anne csábítón rákacsint újra.

Nico soha többé nem ivott kávét…. a kávé csak Anne-nel volt élvezhető, csak vele együtt volt jóízű , nélküle keserű, és fekete, sötét, rémisztő…..

Nico hosszú évekig nem tudott közel engedni magához senkit. Nico hosszú éveken át befolyás alá került…

 

A történet vége pont úgy zárult ahogy az elején írtam, kapkodósan. Gyorsan lezártam, mert ..mert… eltelt az idő.

De ha felnézel a csillagokra s szíved csordultig tele érzésekkel, akkor öröknek érzed magad, és időd is végtelennek tűnik.

 

(Neo)

(A történet egy novella összefoglalója, ami teljes terjedelmében hamarosan  olvasható lesz itt, az irodalmi rovatban. )

A férfi szenvedélye olyan, mint a magas, száraz fűben fellángoló tűz: vad, heves, de hamar kiég. A nő viszont olyan, mint a varázsló üstje, aminek hosszú ideig kell főnie a tűzön ahhoz, hogy kijöjjön a varázsereje. Mindenben gyorsnak kell lenni, csak egyben nem, a szerelemben!

W. Smith

A férfiaknál a tetteik beszélnek maguk helyett. Ha fáj valami, nem akarnak másoknak is gondot okozni vele. Nem akarják, hogy aggódj, ezért hallgatnak. Viszont, ha mégis nyafogni kezdenének, hallgasd meg, és tedd helyre őket!

 Versek

 Rövid történetek

Idézetgyűjtemény

 Könyvajánló

 Megható történetek

©ParosPortal 2011-2012

MosolyCafé